Vissza

A versenyről

A gyömrői Tószépéről

Az első szépségversenyt a gyömrői fürdőtónál 1933-ban rendezték meg. A sok éves "némaság" után 2006 augusztusának végén ismét megválasztották Gyömrő, azaz a Tó szépét. A szervezés új kezekbe került, és az egész rendezvény egy lendületes, friss érzésvilágot kapott. Az elmúlt évek alatt a verseny eljutott odáig, hogy a helyi lányok mellett igen sok budapesti és környékbeli is jelentkezik erre a rangos megmérettetésre. Minden évben teltház fogadja a fellépő lányokat, akiknek nem csupán szépségükkel kell levenniük a zsűrit a lábáról, hanem a személyre szabott kérdésekre is illik szép kerek mondatokban válaszolni. A fellépések között látványos színpadi produkciók szórakoztatják a közönséget, akik maguk is szavazhatnak a közönségdíjasra.

Versenyről

Jelentkezni hölgyeknek 16 éves kortól 29 éves korig lehet. A verseny három fordulóból áll: szabadon választott ruha - bikini - alkalmi ruha. A döntősök számára Rendező a versenyt megelőzően kötelező színpadi mozgáskultúra oktatást tart. A verseny napján Rendező a versenyző számára fodrászt, sminkest , s mivel egész napos lesz az elfoglaltság, ásványvizet és könnyű ebédet is biztosít. A zsűri szakmai és szponzori tagokból áll. A három fordulót külön-külön értékelik, de a helyezést az összpontszám dönti el. A zsűri a ruhaviseletet, kinézetet, testtartást, mozgáskultúrát, beszéd- és kifejezéskészséget egyaránt értékeli.

Büszkeségeink

Hódi Pamela divatmodell lett (My77, Amnesia) és közismert TV szereplő. Györgyi Renáta több szépségverseny győztese (Ms. Summer, Nagykunság Szépe, Cserkeszőlő Szépe, Magyar Pálinka Szépe, Duna Gyöngye, Mézkirálynő is (2010), és a Miss Alpok-Adrián második helyezett (2009); Bencsik Emerencia Miss Intercontinental Hungary (2012) győztese lett. Reméljük, a sor hamarosan folytatódik...

Segítőink - szponzoraink

Gyömrő Város Önkormányzata; Otthon Centrum; Club Allure; Negresco Grill & Terasz; Q-Gsm telefonüzlet; Szolizone szolárium; Álom-Kép színpad; Jacek hang; Stílus szalon frizurák; Juli és Dóri smink; Nagy Attila, Lintz Gyula és Tölli László fotó; R&I Reklám és Információ; Williams TV

XIII. Tószépe Választás és Gála

2019. június 8. (szombat) 16 óra

A közönség is szavazhat a helyszínen vagy a Facebookon!

Felkeltettük érdeklődésed?
Jelentkezz most!

Neved - Telefonszámod - E-mail címed

A helyszínről és a rendezőkről

A Tószépe versenyt lelkes csapat szervezi. Fő célunk az, hogy mind a versenyzők, mind a közönség számára látványos és hangulatos programot szervezzünk annak ellenére, hogy amatőr szépségverenyről van szó.

A gyömrői Tófürdő
a verseny ihletője

Amikor Gyömrőy Aurél 1893-ban gőztéglagyárat és malmot építetett a mai Tófürdő helyén, még senki sem gondolta volna, hogy az 1920-as években feltörő víz egy egyedülálló környezetet kialakítva fürdőzőhellyé változtatja az egykor híres téglagyárat.

Hankó István
Művészeti Központ

2011-ben az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, a városközpont fejlesztési pályázat egyik elemeként készült el a város új művelődési intézménye. A Hankó István Művészeti Központ a helyi kulturális élet fellegvára 2011. december 17-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Micropolis Menedzser Iroda
Főszervező

Kezdetektől fogva az iroda számos segítővel körülvéve rendezi a Tószépe versenyt.

Starlight Dance Company és Joydance Mozgásstúdió
Tánckar

Évek óta a kivonulások közötti látványos műsort a Starlight Dance Company és a Joydance Mozgásstúdió táncosai adják. Számos magyar és külföldi fellépésük és sikerük garantálja a nézők számára a színes, látványos színpadképet. A gyömrői amatőr színtársulat, a GyömrőSzínház énekesei közismert dallamokkal szórakoztatják a megjelenteket a kivonulások közti szünetekben.

Lépj kapcsolatba velünk!

Ha bármi kérdés merülne fel a jelentkezéssel kapcsolatban, vagy a baráti-rokoni körben ismersz olyan hölgyet, akinek szerinted jelentkeznie kellene a versenyünkre, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Eddigi versenyeink indulói közül több országos győztes és helyezett került ki már!

  • Hankó István Művészeti Központ
    Gyömrő, Fő tér 1/b
  • Mobil: +36 20 365 0770
    Mobil: +36 30 655 0788
  • info@toszepe.hu