Versenyszabályzat

Jelentkezni hölgyeknek 16 éves kortól 26 éves korig, a nevezési lap kitöltésével lehet Budapest és Pest Megyei lakosoknak. 18 éves kor alatt szülői hozzájárulás szükséges! A jelentkezést akkor tekintjük érvényesnek, ha versenyző aláírja a szerződést és megfizeti az 5000 Ft jelentkezési díjat.
A jelentkezési lapot értelemszerűen, a valóságnak megfelelően és olvashatóan kell kitölteni. Nem kötelező azon rublikát kitölteni, amelyről a jelentkező úgy érzi, hogy személyiségi jogait sérti. A Rendező vállalja, hogy a versenyzők adatait bizalmasan kezeli, azt harmadik félnek nem adja át. Ez alól kivételt képez a verseny során a közönségnek felolvasott információk a versenyzőről, amelyet a verseny előtt a Rendező egyeztet a versenyzővel.
A verseny három fordulóból áll: 1.: szabadon választott ruha; 2.: bikini; 3.: alkalmi ruha. Ezekről, és a kiegészítő viseletről a versenyzőnek saját magának kell gondoskodnia a verseny napján. Döntésére van bízva, hogy milyen stílusú és színű ruhát érzi előnyös viseletnek saját maga számára.
A három forduló során a megjelenésen kívül az alábbi témakörökről kérdez a műsorvezető: 1. Általános bemutatkozás, hétköznapi élet, hobbi, életszemlélet; 2. Idén: -mivel a föld napján tartjuk versenyünket- környezet-, természet- és állatvédelem;  3. Gyömrővel, Tófürdővel kapcsolatos gondolatok. (Gyömrővel kapcsolatos ismeretterjesztő anyagot kérésre Rendező biztosítja versenyző számára, illetve megnézhető a www.gyomro.hu városi portálon.)
A versenyt megelőzően, Rendező előválogatást tarthat, ha a jelentkezők létszáma meghaladja a 20 főt. Az előválogatáson kiesetteknek nem kell megfizetnie a nevezési díjat. A így kiválasztottak szerepelhetnek a döntőben. A döntősök számára Rendező a versenyt megelőzően kötelező színpadi mozgáskultúra oktatást tart. A verseny napján Rendező a versenyző számára fodrászt, sminkest (ezt a szolgáltatást nem kötelező igénybe venni, saját sminkest és fodrászt is lehet hozni), s mivel egész napos lesz az elfoglaltság, ásványvizet és könnyű ebédet is biztosít.
A zsűri szakmai és szponzori tagokból áll. A három fordulót külön-külön értékelik, de a helyezést az összpontszám dönti el. A zsűri a ruhaviseletet, kinézetet, testtartást, mozgáskultúrát, beszéd- és kifejezéskészséget egyaránt értékeli.

A versenyről videó- és fényképfelvételek készülnek Rendező megbízásából, amely sugárzási és közzétételi joga a Rendezőt illetik meg. Egyéb kép- és videófelvétel készítése megengedett, de publikálni (bármilyen Internetes platformon is) csak Rendező előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet.